|
  Pikáns versek [11/36]
|
|
Nem élet az életem,
ha nem veled élhetem a nemi életem!
|
|
  |
|
Pikáns versek [12/36] |
|
Turbánt hord a török, csak a kávét issza,
no, meg 120 feleségét keféli össze-vissza.
|
|
|
|
Pikáns versek [13/36] |
|
Rövid az élet, sötét a sír,
Mindenki dugjon, ameddig bír!
|
|
|
|
Pikáns versek [14/36] |
|
RÓMEÓ & JÚLIA (Duódráma)
R: Megyek hát, s tüstént szólítom kedvesem,
Hisz biztos reám vár talpig tetvesen.
De csitt! Mi fény villózik amott?
Konnektorba nyúlt, s ettől görcsöt kapott.
Ó, én egyetlenem, segítenék máris,
De nem teszem, hisz látom élvezed a fázist.
J: Bűzt hoz a szellő, ez Romeó lenne?
Ilyen szaga neki van, biztos vagyok benne.
Elindult felém, ide vezet útja,
Remélem, hogy erejéből több menetre futja.
Jöjj hát szerelmem, s csókold meg ajkamat,
De sietned kell, mert bélgiliszták hajtanak.
R: Mily furcsa a hangja, csak nem esett baja?
Tán rühes a kedves, hogy hullik a haja?
Ó, a galád tele van kéjjel,
Biztosan megcsalt mással az éjjel.
J: Ne szólj így Romeó, hisz meg szűz vagyok.
R: A füledre kedves, attól hallasz nagyot.
J: Szerelmem Romeó, ne gyanúsíts engem,
Hisz éjjel az odúm csak terád fentem.
Loboncos trombitád, mely igen derék fajta,
Nyújtsd fel hát iziben, s felhúzlak rajta.
R: Értem a terved, fáj a fogad a golyóra,
Húzzon fel inkább a Vágó Pisti rolója.
J: Hármat kérek kedves, ölelj, csókolj, szeress,
Szoknyám alatt iziben mamutfészket keress!
R: Ide figyelj kedves! Mit mondassz, csupa vidámság,
De nincs itt a Dévényi, ez nem három kivánság.
S most mondok neked szépet én is Júlia:
Arcod látvanyátol kipusztul Grúzia.
J: Szerelmem Rómeó, hangod mint az álom,
Meredő tagodat epedve várom.
Tudom, hogy féltél, s éjjel reám vártál,
S félelmed jeléül megtelt az ágytál.
Tudom, hogy szeretsz, s imádsz kellőképpen,
Vizelő kacséd kimutatta nékem.
R: Szót se többet erről, hisz elég a bajom,
Az engem ért csapást szó nélkül nem hagyom.
Keserű a sorsom, melynek tűz az oka,
Házunk égésének nagy volt a foka.
J: Ezek után Rómeó nem élet az élet,
Haljunk meg együtt, igyuk meg e mérget.
Az élet örömeit már élvezni nem merem,
Mert napok óta sajog, s gyötör aranyerem.
Ég veled hát kedves, az életet már utáltam,
S ha meghaltam, jöjj te is utánam.
(Julia megissza a mérget, s meghal.)
R: Balga lány, mit képzelsz! Hogy halni veled menjek?
Odébbállok, s inkább maszturbálok egyet.
|
|
|
|
Pikáns versek [15/36] |
|
Hófehérke hét törpe
Elmentek az erdőbe
Hófehérke mit csinált,
Lehúzta a bugyiját.
Dugd be, húzd ki!
Lesz egy kicsi ruszki.
Adjatok rá kabátot!
Olyan lesz mint apátok.
|
|
|
|
Pikáns versek [16/36] |
|
Hello édes
Nem vagy éhes?
Van egy falat
A hasam alatt!
|
|
|
|
Pikáns versek [17/36] |
|
Pajzán Toldi
I. ének
Ég a napmelegtől a kopasz tyúk szarja,
Miklós retkes tökét ugyancsak vakarja.
Mérges lapostetvek csípik ahol érik,
Kormos seggepartján sütkéreznek délig.
Amott a kútágas alatt áll egy némber,
Vízmerítés helyett jobbágyfaszra kémlel.
Nincs egy árva szőrszál a pinája ráncán,
Az utolsót is tegnap vesztette el kártyán.
Vályúnál az ökrök szomjasan delelnek,
Bokrok tövén pesztrák, s béresek tekernek.
A zsombékok tövén, hol füves az árok,
Vígan enyelegnek üzekedő párok.
Egy, csak egy legény van, aki nem hág: Toldi,
Bár hatalmas faszát talicskán kell tolni.
Legénytoll sem fedi hatalmas nagy pöcsét,
Egyensúlyoz rajta három tonna rőzsét.
Malomkövet zúz szét iszonyú dorongja,
Vadállatok futnak előle morogva.
Egy krónikás írja, mit szemével látott:
Duhaj kedvében egy megyét meghágott.
Delelőn az ipart agróban űzi,
Faszára a nőket huszasával fűzi.
Amint vakaródzik, s a semmibe réved,
Lát felé ügetni nyalka hadfi népet.
Megjött immár Toldi rókalelkű bátyja,
Viszeres seggén lóg szattyánbőr gatyája.
Kókadt kanócpöcse gubbaszkodva hallgat,
Nem kér ő már pinát, csupán csak nyugalmat.
Valaha egykor ő volt a kuplerájok bakja,
Most csúfosan lóg le bús, penészes makkja.
S ha egyszer mégis üzekedni merne,
Duhaj kedvében nagyokat tekerne.
De hiába nógatja azt a fonnyadt tököt,
Sunyin és unottan mond az csütörtököt.
Ezért rút irígység bántja Györgynek szívét,
Látja testvéröccse duzzadó nagy pöcsét.
S gondolata támad, mely aljas és kajla:
"Majd elintéz téged a királyi szajha!"
II. ének
Fel van lobogózva ős Budavár tornya,
Dicső lovagoknak áll itt hősi torna.
Lajos királyunknak nemi kedve fogyó,
Elégedetlen már a királyi lotyó.
Kihirdette tehát hetedhét országba:
Jelentkezzék lovag, ki nejét meghágja.
Nem könnyű feladat, nem mindenki bírja,
És aki nem bírja ásva annak sírja.
Hét numerát kíván a királyi némber,
Ki sem véve a faszt, egyben végezvén el.
Akinek hét után úgy áll, mint a szálfa,
Annak Aranybullát vernek a faszára.
Jött is Csáktornyáról jó Bükköny Levente,
Állati nagy faszát ürüzsírral kente.
Nekifohászkodott, szólt: "Dupla vagy semmi!"
De az ötödiknél nem tudott már menni.
Fogcsikorgatva jött Kont a kemény örmény,
Megcsóválta farkát, s támadt nagy légörvény.
Dölyfösen rikoltott: Kilencszer verem be!
Ám hét után nem állt, s tették hűs verembe.
Riszálja valagát Johanna, az álnok,
Mert izgatja peckét egy kiherélt pohárnok.
S míg trágár apródja szívja keble halmát,
Beugrat pejlován Vazul, a hős dalmát.
Mered nagy kopjája dicsőségre várón,
Ám csakhamar kidől, s viszik ki hordágyon.
Sok ledér lovag jött, felcsigázva kedvük,
De hiába folyt el drága életnedvük.
Senkinek sem állt föl öt után, hiába,
Vonták a várkastélyt gyászdrapériába.
III. ének
Mint dámszarvas, kit seggbelőtt az ármány,
Fut sötét erdőbe szegény Miklós árván.
Együgyü szívében csak egy terv világol,
Hogy a nehéz versenyből győztesen kilábol.
Ösztökélte bátyja, - minden szava lépes:
Most mutasd meg öcsém, dákód mire képes!
Ravaszul beszél, véka alá rejtve
Csúf terve, hogy öccsét elveszejtse.
A hold meszes segge felkúszott az égre
Mire Miklós felért Buda alá végre.
Öklözi a kaput, rúgja, veri, rázza,
Míg durván ráförmed a királyi strázsa:
Hé paraszt! Süvölvény! Ez királyi porta!
Nem zsellér fickónak áll itt hős lovagi torna!
Én paraszt? Füstölög és fogat csikorgat,
Iszonyú hímtagja vészjóslón horkad.
S mintha vasból volna ágyékának kincse,
Tajtékzó dúvadként csap le a kilincsre.
Lesúlyt hős Botondként, képes volna ölni,
Röpköd az ércforgács, támad rés ökölnyi.
Iszonyút rikoltva ugrik be a résen,
S siet, hogy a nemes harcból le ne késsen.
Amíg a várkertet fürkészve átszelte,
Látta Lajos királyt, ki tökét jegelte.
Meglepte őt Miklós, keservesen nyögött,
"Ha kedves az életed, baszd meg azt a dögöt!"
Voltam én is egykor délceg, ifjú, nyalka,
Most búsan ténfergek rossz picsákat nyalva.
Ha kedves az életed, gondold meg a dolgot,
S ványadt pöcsét rázva keservesen morgott,
Megköszönte Miklós a király tanácsát,
Felfeszíti faszával a bejárat rácsát.
Ezt látja Johanna, s felsóhajt epedőn:
Remélem nem visznek ki téged is lepedőn.
Miklósnak dermeszti szívét, amit látott,
Eléje Johanna nagy picsája tátog.
Bozontos szőrök közt, mint egy mérges kígyó,
Kígyózva tekereg a vérvörös csikló.
Ásítva szürcsöl hatalmas puncija,
Melynek űrmértéke úgy harminchat uncia.
Nem szívbajos Miklós, legény ő a talpán,
Be is veri tüstént nagy husángját nyalkán.
Ökleli Johannát az abnormis karó,
Ugy dolgozik benne, mint a cséphadaró.
Tíz kopasz csillagjós számolja egy gépen,
Már a hetes turnus át van hágva régen.
Szívós a királyné, a huszat is állja,
Segge a Lohengrin nászdalt trombitálja.
Ám harminc után már hervad a lotyó,
Bár Miklós még serényen dorongol.
Elalélt Johanna, nem bírja már szusszal,
Zsémbeskedik Miklós, megtoldja még hússzal.
Meghalt a királyné! - sikoltják a vének,
Lerángatják Miklóst szerecsen pribékek.
Taszigálják, rúgják valagba és hasba,
Diadalmas pöcsét verik nehéz vasba.
Lődörög Miklós, mint lófasz a lébe,
Megkötözve viszik a király elébe.
Trónján ül Lajosunk, vidor most a kedve,
Podvás seggét nyalja idomított medve.
A halálhírt egy szolga nagy sietve hozta:
Úrnőnket e paraszt, a halálba baszta!
Felujjong a király - Lovaggá lesz ütve!
Igy szóla Miklósnak, ki áll szemlesütve.
Kívánsz szűz leánykát? Telt valagút? Ringót?
Minden a tied, mert megölted a ringyót!
Mert a szerelmet ajzó szél, ha eljöve tavasszal
A fél világ nem tudta őt ellátni fasszal.
De te méltó voltál a királyi dögre
Dicső magyar faszod álljon mindörökre!
|
|
|
|
Pikáns versek [18/36] |
|
Drágám!
Szeretlek Téged, mint marha a lóherét.
Szeretem kancsal és mélabus szemed,
szeretem füled, mely válladon lebeg.
Szeretem hajad, mert korpás és deres,
szeretem lábad, mely térdig visszeres.
Te álnok! Búcsút intettél felém,
eperoham üldöz éjek-éjjelén.
Szeretlek én, mint virslit a kutya,
ha mással látlak megüt a guta.
A szerelem olyan, mint a felmosódézsa,
s Te benne úszkálsz, mint egy varangyos béka.
Szabad-e szeretnem orrod piciny lyukát,
melyen a kamion röhögve fut át?
Ha Nap lennék, csak Rád sütnék,
ha bolond lennék, hozzád mennék!
Kelt levelem kovász nélkül,
hogy vagy drágám nálam nélkül?
Csókollak százszor,
de nem most, majd máskor.
Csókollak össze-vissza,
ha nem tetszik, küldd vissza!
Nevem a bélyeg alatt.
A bélyeg?... a postán maradt!
|
|
|
|
Pikáns versek [19/36] |
|
Kotongumi a fejedre,
feldughatod a seggedbe!
|
|
|
|
Pikáns versek [20/36] |
|
Nincs olyan gyönyörű kontraszt a Földön,
mint a feher tanga-bugyi a csokoládé bőrön.
|
|
|
|
|
|
