|
  Városi legendák [21/60]
|
|
Egyszer tűz ütött ki egy füves mezőn egy farm mellett. A helyiek kihívták a kerületi tűzoltókat, hogy oltsák el a tüzet. A tűz azonban nagyobbnak bizonyult, mint amire számítottak, a tűzoltók nem tudtak megbirkózni vele. Valaki azt ajánlotta, hogy hívják ki a közeli önkéntes tűzoltó-társulatot is. Annak ellenére, hogy erős kétségek voltak azt illetően, hogy az önkéntes brigád felszerelése jelent-e bármilyen segítséget egyáltalán, a hívás megtörtént. Hamarosan megérkeztek a büszke önkéntes tűzoltók egy igen lerobbant állapotban levő öreg tűzoltóautón. Egyenesen a tűz irányába hajtottak, sőt, bementek az autóval a tűzbe és pont a középen megálltak! A tűzoltók villámgyorsan leugráltak az autóról és őrült gyorsasággal elkezdtek vizet spriccelni minden lehetséges irányba. Rövid idő alatt teljesen eloltották a tűz magját és ezzel szétválasztottak a tüzet két teljesen jól kordában tartható részre. Mindezt látva a szomszédos farm tulajdonosa annyira meg volt elégedve az önkéntes tűzoltók munkájával, hogy ott helyben kiállított a tűzoltó brigád számára egy csekket 1000 dollárról. A helyi újság riportere azon nyomban megkérdezte a csapat vezetőjét, hogy mit szándékoznak tenni ezzel a pénzzel.
- Azt hiszem ez elég egyértelmű - válaszolt a főtűzoltó. - Legelőször is mindenképpen megjavíttatjuk a féket a tűzoltóautón.
|
|
  |
|
Városi legendák [22/60] |
|
Amerika egyik államában történt, hogy a mentősök egy olyan öngyilkos-jelöltet szállítottak kórházba, aki különös módját választotta az örök vadászmezőkre történő átlovagolásnak. A férfi egy kocsmában több nitroglicerin-pirulát nyelt le öt kupica vodka kíséretében. Mikor úgy érezte, hogy az elfogyasztott gyógyszer és alkohol megfelelő eleggyé állt össze, kisétált a szomszédos épület tűzfalához. Innen szállította el a járókelők jelzései alapján kiérkező mentőautó. Mikor a kórházban megkérdezte a kezelőorvos, miért kék-zöld a feje és a mellkasa, a férfi elmondta, hogy többször nekirohant a falnak, várva, hogy a lenyelt nitroglicerin majd felrobban.
|
|
|
|
Városi legendák [23/60] |
|
Ismerősöm házában lakott egy házaspár, akik egyfolytában veszekedtek. Szünet nélkül marták egymást. A férjnek már az is megfordult a fejében, hogy elteszi láb alól az asszonyt, vagy legalábbis úgy ráijeszt, hogy belebetegedjen. Ördögi ötlete támadt...
A nappaliban felszerelt a plafonra egy kampót, rákötött egy kötelet, majd ügyesen kipárnázott egy ruhafogast, amit berakott a zakója nyakába. Mindez arra kellett, hogy eljátszhassa, hogy felkötötte magát. Mikor elkészült, ráakasztotta a kötelet a fogasra, ráállt egy sámlira és felvette a zakót. Így várta, hogy jöjjön az asszony. Amikor hallotta, hogy fordul a kulcs a zárban, gyorsan kirúgta maga alól a sámlit és ott lógott a nappali közepén.
A felesége belépett, a látványtól felsikoltott, majd egyből elájult. Hallván ezeket a zajokat, a szomszéd öregasszony áttipegett megnézni, mi a baj. Látta az akasztott embert, valamint az élettelenül heverő feleséget. Majd gondolt egyet, és nekiállt kipakolni a fiókokat.
A férj meg csak lógott ott és persze mindent látott. Fortyogott magában, hogy micsoda szemétség és hogy ő most mit tegyen. Minden erejét összeszedve meglendítette a lábát és fenékbe rúgta a szekrényben matató szomszédasszonyt, aki erre összeesett és belehalt az ijedtségbe. Az ügy bíróságra került, azzal vádolták a férfit, hogy megölte a szomszédját. Az ügyvédnek sikerült őt felmentenie.
|
|
|
|
Városi legendák [24/60] |
|
Csak hosszas nyomozás tudott fényt deríteni az egyik papírfeldolgozó üzemben történt különös balesetre. A zúzda futószalagját felügyelő munkást egy nap a reggeli váltás nem találta helyén, csupán munkásbakancsát és zubbonyát lelték meg az ügyeleti szék mellett. Kollégáinak kikérdezése után lassan összeállt a nyomozók előtt a kép. A férfi elhízott lévén testmozgási lehetőséget keresett. Mivel emellett igencsak szégyenlős is volt, olyan edzőtermet szeretett volna, ahol nem látja senki verejtékes küzdelmét a kilókkal. A zúzdaterem futószalagja kínálta magát: helyben volt, ráadásul a munka üres perceit is hasznosan ki tudta tölteni. Életének utolsó napján is edzeni készülhetett, ám valószínűleg megcsúszott, és a futószalag a zúzda tátongó szájába szállította a lassan tápászkodó embert. Maradványait a rendőrség nem találta meg, ezért tartja magát az a verzió is, hogy egyszerűen elszökött valahová új életet kezdeni. A kérdés csak az, hogy miért mezítláb?
|
|
|
|
Városi legendák [25/60] |
|
Amerikában egy lakó este kinézett az ablakon, és azt látta, hogy sötét alakok pakolják ki a garázsát. Kétségbeesetten hívta a zsarukat.
Erre fel a válasz: Bocs, most nincs szabad járőrkocsink, amit azonnal oda tudnánk küldeni. Majd ha lesz, akkor odamegy valaki, és megnézi, mi van. Az ember fogta a fejét, de nem volt mit tennie. Letette a kagylót...
...aztán gondolt mégis egy merészet, és tárcsázott újra:
- Halló, rendőrség? Én vagyok az előbbi bejelentő, akinek azt mondták, hogy majd később kiküldenek egy kocsit. Csak azt akartam mondani, ne fáradjanak, már lelőttem a betolakodókat!
Fél percen belül tele volt a környék zsarukkal. Úgy villogott az utca, mint egy hatalmas karácsonyfa... Persze mellesleg elfogták a tolvajokat is. A jegyzőkönyv felvétele közben az egyik nyomozónak feltűnt valami, és firtatni kezdte az ügyet a lakónál:
- De uram, mintha azt mondta volna a telefonba, hogy lelőtte őket!
- De biztos úr, maguk meg mintha azt mondtak volna a telefonba, hogy pillanatnyilag egyetlen szabad járőrkocsijuk sincs!
|
|
|
|
Városi legendák [26/60] |
|
Egy barátomnak volt egy kiállhatatlan, beképzelt felettese, akit persze senki sem kedvelt a munkahelyén. Ez a fickó egyik nap a helyi vásárban kiszúrt magának egy amolyan Sherlock Holmes-fazonú vadászsapkát. Attól kezdve a többiek nagy örömére és halk kuncogására abban járt be dolgozni.
Szerencsétlenségére pár nappal később két beosztottja ráakadt a sapkaárusra a vásárban, és beszerzett két másikat pontosan ugyanabból a fajta satyakból, egy néhány számmal kisebbet és egy nagyobbat. Másnap reggel emberünk bement a munkahelyére, és szokásához híven feltette a vadászsapkát a fogasra. A két pofa meg napközben titokban kicserélte azt a nagyobbra. A nap végén a tulajdonos vette a sapkáját, és ahogy feltette a kobakjára, érzi ám, mintha nagyobb lenne. Igen meglepődött, de inkább nem törődött vele. Másnap a kisebb sapkát tették neki a fogasra, ez hetykén megült népszerűtlen feje búbján.
...és ez így folytatódott napokig. Hol nagy volt, hol kicsi. Időnként az eredeti sapkát is visszacsempészték, hadd örüljön szegény feje. Végül nem bírta tovább, elment az orvoshoz furcsa panaszával. Meg volt győződve róla, hogy a nagy stressztől a koponyája kitágul és összehúzódik, mint egy lufi.
|
|
|
|
Városi legendák [27/60] |
|
Két futballrajongó a hetvenes évek elején Birminghamből leutazott, hogy megnézzék a csapatukat, a Tottenhamet egy helyi rangadón az Arsenállal. Amint azt a legtöbb ember tudja, a két csapat rajongói egymásért nem lelkesednek, és a hetvenes években még különösen így volt. Akkoriban a kellemetlen, erőszakos incidensek mindennaposnak számítottak. A birminghami Tottenhamm-drukkerek meglehetősen ritkák, így hát a két fickó közönséges vonaton utazott, rendőri kíséret nélkül és büszkén villogtak csapatuk színeiben. A stadion felé csak metróval tudtak továbbmenni, ami azt jelenti, hogy a King's Crossnál át kellett szállniuk. Így hát elindultak a Picadilly Line felé vezető labirintusban. Az állomás meglehetősen csendes volt, mígnem meghallották, hogy a folyosó énektől visszhamgzik mögöttük. Először nem tudták eldönteni, hogy Tottenham-rajongók, Arsenal-rajongók vagy kicsodák jönnek mögöttük, de mindenesetre agresszívnak tűntek, és egyre közeledtek. Aztán egy csapat randalírozó, tomboló arsenalos skinhead bukkant elő az egyik kanyarban. A két birminghami megpróbált eliszkolni, mielőtt kitört volna a balhé, de egyikük bicegett, és nem tudta tartani az iramot. Mindkettőjüket elkapták, és a rájuk záporozó ütlegek és rúgások közepette a padlóra estek. A fickó, aki sántított, kapott egy elég rendes rúgást, amitől a műlába váratlanul kirepült a nadrágszárából.
- Jézusom! Lerúgtad azt az istenverte lábát! - üvöltött fel az egyik skinhead, mire az összes bőrfejű rémülten elmenekült.
|
|
|
|
Városi legendák [28/60] |
|
A nagybátyám barátja pszichológiát tanult valami híres külföldi egyetemen. Volt egy kedvenc története, amit minden adandó alkalommal elmesélt.
Még viszonylag tanulmányaik elején történt, hogy egy vendégprofesszor tartotta nekik az előadást a behaviorizmusról. Nagyon kedves, okos, öreg prof volt, és a téma megihlette a hallgatókat. A második előadás után a diákok összesúgtak.-búgtak, és elhatározták, hogy beidomítják a tanárukat. A teremben volt egy nagy, régimódi, fából készült szemetesláda, ami remek dobogóul szolgált. Kísérletük célja az volt, hogy a félév végére a prof csak ezen állva legyen hajlandó órát tartani.
Első lépésben sikerült őt a szemetes mellé szoktatni. Ez úgy történt, hogy valahányszor a prof, aki óra közben fel s alá sétálgatott, a szemetes mellé ért, ők mint a kisangyalok figyeltek, jegyzeteltek, nagyokat bólogattak. Amikor a prof elsétált onnan, viselkedésük hirtelen megváltozott. Ásítoztak, nevetgéltek, még galacsinokat is dobáltak. Hamarosan tanáruk el sem mozdult a láda mellől.
A második lépés az volt, hogy valahányszor az ily módon helyhez kötött prof feltette az egyik lábát a ládára, ők a kívánt viselkedés megerősítéseként feltűnő figyelemmel követték szavait, amikor viszont levette a lábát, újból rosszalkodni kezdtek. Hamarosan meglett ennek is az eredménye, és tanáruk egyre gyakrabban nyugtatta egyik vagy másik lábát a ládán. Végre egyszer ráállt. Szinte egyszerre tört ki a diákokból a hirtelen érdeklődés a téma iránt, ami furcsamód alábbhagyott, amikor szegény öreg lelépett.
A félév végén a prof már úgy tartotta minden előadását, hogy amikor belépett a terembe, fogta a nehéz szemetesládát, középre vitte, ráállt és úgy kezdett beszélni.
|
|
|
|
Városi legendák [29/60] |
|
Egy igen fékezhetetlen természetű barátom már régóta járt egy aranyos lánnyal, aki még nem mutatta őt be a szülőknek. Pedig már nagyon kíváncsi volt az ősökre. Azt tudta, hogy a papa lelkész, de szerette volna megstírölni a mamit, már csak hogy lássa, mi lesz a lányból. Úgy tűnt, a barátnője nem lelkesedik az ötletért, és mindent elkövet, hogy a találkozó ne jöjjön létre. Feltehetőleg megvolt rá az oka.
Egyik nap aztán mondta a fiúnak, hogy ugorjanak fel a szülei lakására, mert meg akar keresni valamit a volt iskolás cuccai között. Remek, gondolta a srác, de nagyot csalódott, mert kiderült, a lány úgy rendezte, hogy a szülők ne legyenek otthon. Felmentek a lányszobába, és nekiálltak keresgélni a régi holmik között. Szó szót követett, tett tettet - hamarosan megszabadultak ruháiktól, és vad, szenvedélyes szeretkezésbe fogtak a füzetek, tankönyvek és tolltartók között. Utána elszunyókáltak.
Körülbelül egy óra múlva ébredt a fiú egyedül. Nem öltözött fel, hanem úgy ahogy volt, barátnője keresésére indult. Lement az emeletről, és hallotta, hogy a másik a nappaliban hallgatja a rádiót. Az ajtó félig nyitva volt, gondolta megvicceli a lányt. Hüvelyk- és mutató ujja közé fogta szép, méretes szerszámát, és belengette az ajtó mögül. Közben magas fejhangon sivította:
- Fiigyelem! Figyelem!
Nem történt semmi, úgyhogy megismételte a mutatványt. Egyre gyanúsabb lett neki a csend. Bedugta a fejét a nappaliba. Odabenn épp teáztak. A levegő meg volt fagyva. Szegény vérvörös barátnője a meglepett lelkész papa és a mama között ült.
|
|
|
|
Városi legendák [30/60] |
|
Történt - még régebben - hogy egy frissen besorozott katonát nem akartak hazaengedni a húsvéti ünnepekre, hanem keményen beosztottak őrszolgálatra. Ezen nem lepődött meg, ugyanis őrszázadban teljesítette hazafias kötelezettségét.
Ahogyan a húsvéti ünnepek előtti napon, akarom mondani éjszakán, ücsörgött az őrtoronyban, volt ideje gondolkodni, hogyan juthatna haza. Szellemi erőfeszítéseit siker koronázta, megtalálta a megoldást. A tettek mezejére lépett, aminek a következő párbeszéd lett az eredménye az őrszolgálat leadásakor:
- Jelentest kérek!
- Jelentem, őrszolgálatom alatt különös esemény nem történt, viszont kérek engedélyt tisztacserére, mert a szolgálati időm alatt hasmenésem volt, ennek ellenére a figyelést egyetlen pillanatra sem hagytam abba, kötelességem teljesítését fontosabbnak tartottam! A dolgozó népet szolgálom!
A laktanya vezetésének tetszett a katona példamutató szolgálati fegyelme, ezért jutalom szabadságot kapott. Mehetett haza meglocsolni az asszonyt. Másnap az összes őrszolgálatos betojt, egytől-egyig le is csukták őket.
|
|
|
|
|
|
